10. fejezet - Minden rossz

Harry szemszöge

Hajnali 2.50 van. Már órák óta fekszem az ágyamban. A szemeim csukva vannak, a testem kimerült, de az agyam nagyon is éber.

Nem tudom abbahagyni a gondolkodást. Niall arca újra és újra felbukkan előttem. Meggörbült képem jönnek elő az agyamban, és kikészítenek. Azt képzelem, hogy Niall egy székhez van kötözve, vagy valahol megverve a a hideg földön fekszik.

Azt is elképzeltem, hogy szegény teste egy kihalt helyen fekszik, az arcát beborítja a vér.

Nem tudom miért, de az elmém ezek által kínoz engem, elképzelteti velem az összes szörnyű dolgot. Egy percet sem tudtam aludni. Az elmém megtelt ezekkel a szörnyű képekkel, amiket én találtam ki. Már 4 napja, hogy nem alszom rendesen. Minden este felkelek 2 óra alvás után. De ma este úgy néz ki 2 percet sem tudok aludni. Talán azért, mert 2 nap múlva jár le a határidő, amit Marco kiszabott nekünk? Nem tudom. Túlságosan elmerültem ebbe az egész Niall ügyben. Túlterhelt vagyok..minden által. Nem tudok rendesen gondolkodni.

Erősen koncentráltam, hogy elűzzem ezeket a képeket és aludni tudjak.

Azt hiszem működik, mert az agyam kiürült és a légzésem lelassult, mélyebb lett.

De aztán hirtelen egy ugrással felébredek, izzadva, mint, aki indult a maratonon. Az órára nézek; 3 óra van. 10 perce aludtam el.

A valaha volt legrosszabb rémálmom volt. Niall a nevemet kiabálta, segítséget kért. Egy hatalmas vulkánba zuhant, és én ott voltam, néztem ahogy leesik. Niall engem bámult a kék, kiskutya szemeivel, majd elnyelte a láva. Láttam, ahogyan a teste el ég, a hús leszakad a csontjairól, a vér pedig mindenhonnan spriccel. A szemei kiugrottak a helyükről és elolvadtak, csak úgy mint az egész teste. Én pedig csak álltam és néztem, ahogy meghal.

Megpróbáltam lelassítani a zihálásomat, majd gyorsan megragadtam a telefonom. Louis számát tárcsáztam.

- Hello...? - Louis álmos hangja végre válaszolt.
- Louis.. - suttogtam. - Harry vagyok. Nem tudok aludni.
- Mi a baj, Haz? Miért nem?
- Négy napja, hogy az agyam különböző szörnyű forgatókönyveket talál ki, és borzalmas rémálmaim vannak. - magyaráztam, miközben letöröltem az izzadság jeleit a homlokomról. - Annyira aggódom, Lou.
- Miért?

Úgy tűnt, hogy csak a felét fogja fel annak, amit mondok. Valószínűleg aludt, mint egy kisbaba, miközben én megöltem magam ezekkel a gondolatokkal.

- Niall miatt.. - mormoltam a telefonba. - Nem tudom eltüntetni a gondolatokat, hogy esetleg elrabolták vagy valami.. Miért nem minket vittek el? Úgy értem, vigyenek, akiket akarnak, de Niall... Ő annyira tiszta.. Mint egy gyerek..
- Mindannyian aggódunk, csak úgy, mint te Haz.

Már ébren volt. A hangja igazán nyugodt volt, próbált engem is lenyugtatni, és elérni, hogy jobban érezzem magam.

- Mindannyian aggódunk, ez egyikünknek sem könnyű. De muszáj bíznod a rendőrségben. Jól végzik a munkájukat, és megfogják találni.

- De mi van, ha meghalt..

Hosszú csend támadt, csak Louis mély légzéseit hallottam. Becsuktam a szemem, de a könnyek így is lecsúsztak az arcomon.

- Mi van, ha megtalálják, de halott? - Ismételtem szipogva.

- Harry, biztos vagyok benne, hogy nem halott. - Egy hosszú pillanat után megint megszólalt. - Biztos vagyok benne, hogy életben van. Érzem. Biztos vagyok benne, hogy gondol ránk, csak úgy, mint mi rá és látni szeretne minket. Megígérem, nem halott.

- Biztos?

A könnyek már a takarómat áztatták.

- Igen, Haz. - Suttogta. - Azt szeretném, ha abbahagynád a gondolkozást ezeken a borzalmas dolgokon és kiürítenéd az elméd. Niall jól van. Aludj most, oké? Ne aggódj, minden rendben lesz.

- Rendben. Köszönöm Lou. Szeretlek. - mondtam remegő hangon.

- Szívesen, én is.

Letettem és lefeküdtem a párnámra. Ha Louis-val beszélek, mindig lenyugszom. A legjobb tanácsokat adja.

Louis szemszöge

- Nincs semmi nyomunk, hogy megtaláljuk. Azt gondoljuk, hogy meghalt.

A rendőrség ma hívott minket és megkért minket, hogy minket, hogy menjünk be az irodájukba. Liam, Zayn, Harry és én egymás mellett álltunk és hallgattuk a rendőrt.

- M-Mi..? - dadogta Liam.

- Lehet, hogy halott. - ismételte a rendőr. - Mindenhová rendőrkocsikat küldtünk, szerte Európában. Ha továbbra sem találjuk, akkor nemzetközi vizsgálatot indítunk.

A szemem sarkából Harrye néztem. Csendesen sírdogált. Rosszul éreztem magam. Megígértem neki, hogy Niall nem halott, erre a rendőrök azt mondják talán mégis.

Én is sírni kezdtem, csak úgy, mint Liam és Zayn.

- Semmilyen nyom nincs? - kérdeztem, az ajkamba harapva. - Úgy értem, sehol? Keresték a házában? Se ujjlenyomat, se vércseppek?

- Semmi, Mr. Tomlinson. Semmi ilyesmi. Már egy jó ideje keressük, de nem tudunk semmit tenni, ha nem tudunk honnan elindulni.

Láttam, ahogy Harry szinte megöl a szemeivel. A vállára tettem a kezemet, hogy jelezzem; sajnálom.

Jobbomon Zayn az tenyerébe temette az arcát, a teste reszketett a zokogástól. Liam csendesen sírdogált, közben pedig Zayn hátát simogatta.

Nem erre számítottunk. Most, hogy tudom Niall talán halott, úgy érzem a szívem kiakar ugrani a mellkasomból. Legszívesebben a rendőr arcába ordítanám: "NEM LEHET HALOTT, CSAK KERESSÉTEK TOVÁBB, VALÓSZÍNŰLEG OTT VAN A SZEMETEK ELŐTT!!!"

Az arcába szeretnék dobni valamit. Dühös és összetört vagyok ugyanabban az időben. Csak itt áll és nézi, ahogy sírunk. Jézus Krisztus, tudnál menni, hogy Niall után kutass, mégis mire vársz?

Kinyitottam a számat, a harag kitöltötte a testemet, készen voltam kiáltani valami sértőt, amikor egy kéz ragadta meg a vállamat. Hátranéztem: Paul volt az.

- Srácok, mennünk kell a stúdióba.

Csöndesen szálltunk be a kocsiba, ami a stúdióhoz vitt minket. Mindannyian úgy néztünk ki, mint a zombik. Lesokkoltak voltunk.

Nem is értem mit csinálunk a stúdióba. Csak hazakarok menni, befészkelni magamat az ágyamba és kisírni a fájdalmam.

Marco fogadott minket.

- Mit csinálunk mi itt..? - morogtam. - Úgy értem, most tudtuk meg, hogy Niall lehet, hogy halott, nem kaphatnánk szünetet vagy valami?

- Nem. - válaszolta Marco. - Ma indul a válogatás.

- Miféle válogatás? - kiáltott Liam.

- A válogatás, amelyiket azért rendeztük, hogy találjunk valakit Niall helyére.

- Te most ugye kibaszottul viccelsz velem?

Zayn és én együtt sikítottuk a szavakat.

- Nem lehet új emberünk Niall helyett! - kiáltott újra Liam.

- És még van két napunk a határidőből! - érvelt Harry.

- És ki mondta, hogy nem kezdhetjük most a válogatást? -  válaszolt Marco nyugodtan. - A nyertest két nap múlva is kiválaszthatjuk.

- Hogy jut egyáltalán eszedbe, hogy valaki átvegye a helyét, miközben eltűnt??? - már megint sírtam. - Ez nem olyan, mintha ő akart volna elmenni!

- Menjünk, a srácok már árnak a kezdésre. - vette figyelmen kívül a szavaimat, majd a hátát mutatta nekem.

- Beteg ember... - szűrte Zayn a fogai között halkan.

9. fejezet - Amíg a remény tart

Niall szemszöge

A konyhaasztalnál ültem, és a kezeimet dörzsölgettem. Ez egy reflex volt, mikor ideges voltam. Újra és újra egymáshoz dörzsöltem a kezeimet, amíg meg nem találtam a legjobb döntést.

Dörzsöltem, csíptem, nyomtam a kezeimet, az ujjperceimet tördeltem, miközben belemerültem a gondolataimba.

A kisujjamat tördelve, állandóan arról kérdeztem magamat, hogy vissza kellene mennem a twitteremre, és elolvasni a hozzászólásokat, amiket az emberek az "eltűnésemről" mondanak.

Két napja a parkban láttam azt a lányt sírni, mert elment anyukám házához. Azt mondta nekem, hogy mindenki sír twitteren.

Bizonyos szempontból igazán fel akartam menni. Melegséget szeretnék érezni a mellkasomban, és azt akartam, hogy ne érezzem egyedül magam. A napjaimat azzal töltöttem, hogy a fehér falakat néztem, és az órát bámultam, hogy teljen az idő. Látni akartam, hogy az emberek mit gondolnak rólam. Ez az én kikapcsolódásom. Azt akartam érezni, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik szeretnek, és szükségük van rám... amikor tulajdonképpen egyedül fogok ülni a laptopom előtt, az üres faházam csöndjében.

Másfelől viszont nem akartam menni. Ha olvasom a megjegyzéseket, tudom, hogy nem leszek arra képes, hogy ne válaszoljak rájuk. Szocializálódni akartam, és a rajongóimmal beszélni. Fel akartam vidítani őket, és mondani nekik, hogy rendben vagyok. Ki akarom kiabálni a világba. Csinálnom kellett volna egy twitcamot, hogy jobban legyenek, és tudtam, hogy ők boldogok lesznek, ha én is az vagyok. De nem tudtam megtenni, és tudtam, ha beengedem magam az aggódó emberek közé, akkor engedni fogok a kísértésnek.

Megroppantottam a hüvelykujjaimat, és végül meghoztam a döntésemet.

Összecsaptam a kezeimet.

Felkeltem, és a hálószobámba futottam. Elővettem a laptopomat, és kinyitottam. Egy mély levegőt vettem, ahogy bejelentkeztem twitterre.

Amint bejelentkeztem, az értesítéseimre mentem. Több millió tweettel volt tele.

Olvastam őket egyiket a másik után.

"Niall hol vagy? Gyere vissza!"

"Nialler nem tűnhettél el! Ez lehetetlen!"

"Drágám, a fiúk nem tudják nélküled csinálni! Szükségünk van rád!"

Könnyek folytak le az arcomon, ahogy tovább olvastam őket. Elrejtettem a kezeimet az asztal alatt, hogy megakadályozzam, hogy válaszoljak rájuk.

"Kérlek, Niall, írj nekünk, hogy életben vagy!"

"Mi történt Niall-el? Nagyon aggódok érte, remélem rendben van!"

"Niall, gyere vissza :("

A trendeket néztem, és ott volt a nevem. Ez a legnépszerűbb. "Niall". Mindenki szájából az az öt betű jött, amiből a nevem áll. Ez töltötte ki mindenki elméjét, és mindenki azt írta a billentyűzeten.

Felnéztem az égre. Azt mondtam, hogy mindkét ötletemet megvalósítom. Most, hogy olvastam a tweeteket, meg kellett állítanom magamat.

A beállítások oldalra mentem, és merev tekintettel bámultam a "törlöm a fiókomat" gombot.

Az egerem csak lebeg rajta, az ujjam pedig nem mert rányomni a gombra.

Letöröltem a könnyeimet, és összeszorítottam a fogaimat. Gyors leszek, és rákattintok.

Egy kis ablak jelent meg a képernyőn, és megkérdezte, hogy: "biztosan törölni szeretnéd a fiókodat"?

Megharaptam az ajkamat. Mit fognak gondolni a rajongók? Nem tudtam cserbenhagyni  őket! De nem tudtam folytatni azt, hogy kínzom magamat.

Gondolkodtam újra és újra. Elkezdtem dörzsölni a kezeimet, és kiroppantani az ujjaimat. Olyan gyorsan gondolkoztam, ahogy csak tudtam. Mit tudok tenni? Mit kellene tennem?!

Hirtelen egy harang zúgott a fejemben. A szemeim szárazakká váltak, és egy önelégült mosoly keresztezte a számat.

Végül tudtam, hogy mit kell tennem.

"Biztosan törölni szeretnéd a fiókodat?"

A "nem" gombra kattintottam. A beállítások oldalon voltam ismét. Lecsuktam a laptopomat, és felkeltem.

Új embernek éreztem magamat. Valami csillogott a szemeimben. Mi csillogott a szemeimben? Nos, ez a remény. Kiszúrta a szememet, mint egy nyíl, feltöltötte az elmém, mint az adrenalin, és feszítette a mellkasom, mint a győzelem.

Remény.

Végre tudtam, hogy mit kell tennem. Egy új ösvény volt előttem, egy új út. Folytatni tudtam.

A menedzsment olyan, mint egy gonosz király a királyságban. Az egész hatalmát tudja használni a szegény, kicsi parasztokon, miközben kontrollálja őket, mint a bábukat, és arra készteti őket, hogy szenvedjenek a legrosszabb fájdalomtól.

De a végén, a gonosz királyt mindig meggyilkolják. Hogy ki? A paraszt, aki elég bátor ahhoz, hogy felemelt fejjel álljon a királyság előtt, és szembeszálljon a királlyal.

Neki elege lett a szenvedésből. Erőt vett magán, és visszavágott.

Ez az, amit tenni fogok. Visszavágok. Anyukám elmondta, mit kellene tennem. Csak nem akartam hinni neki, de most már értem. Megtudom csinálni.

Nem fizikailag, és közvetlenül fogok harcolni.

Játszani fogok velük. Darabok lesznek a sakkjátékomból. Manipulálni fogom őket, és elérem, hogy idejöjjenek hozzám.

Különállóan fogom megtenni, és nem fogják tudni, hogy én vagyok az. Ígéreteket teszek, és összezavarom őket a játékom minden egyes körében, ezáltal közelebb lesznek hozzám.

Magamban bólintottam egyet.

- Ez egy kemény játék lesz - suttogtam. - De megfogom nyerni.

Szélesen mosolyogtam. Nagyon régóta nem mosolyogtam. Nagyon jó érzés. Már elfelejtettem, hogy milyen jó volt mosolyogni.

- Ne aggódjatok srácok, jövök.

8. fejezet - Erősíts meg

Niall szemszöge:

Ma úgy döntöttem, hogy elmegyek anyukám házához. Mullingarben él, szóval egyszerű oda jutnom. Tudom, anya tényleg aggódik és a tudat, hogy a gyereke bajban lehet lassan megöli. Csak szeretném, ha jól érezné magát, hogy tudja jól vagyok.


Bámultunk egymásra, képtelenek voltunk megszólalni. Az kapualjban állt, engem nézett a nedves, érzelemmel teli szemeivel, aztán kimondtam azt az egy kis szót, ami a világot jelenti számára.

- Anya...?

Tudta, hogy én vagyok, de képtelen volt elhinni.

Próbáltam a tekintetére összpontosítani, de a szavai miatt elvesztettem a kontrollt.

- N-Niall...?

A könnyek lecsúsztak az arcomon, mint a selyem.

A karjaiba ugrottam és szorosabban öleltem, ahogy sírni kezdtem, kiadva az összes fájdalmam.

- Anya, elvették mindenemet. - Ahogy egyre jobban szorítottam, úgy erősödött a sírásom is. - Elvették az egész életemet!

Az arcomat kifulladva fúrtam a vállába. Remegtem, mint egy reményvesztett kisgyerek.

Még közelebb húzott magához.

- Niall, ez tényleg te vagy? - kiáltott fel, hagyva, hogy a könnyei ömleni kezdjenek. - Az én kis babám. Mi történt veled? Hol voltál?

A vállába szipogtam.

- Marco, a menedzser, anya kirúgtak a bandából. Eltöröltek minden jelet a létezésemről. Anya, nem maradt semmim, nem tudom mit tegyek.

Eltolt magától a vállamnál fogva, majd megcsókolta a homlokomat. Az arca könnyektől fénylett.

- Gyere be! - mondta beinvitálva engem a lakásba.

Megtöröltem a szemem, amennyire tudtam, ahogy követtem anyát a nappaliba. Leültem mellé a kanapéra.
Megfogta a kezem és a szemembe nézett.

- Mi történt? Mindenki téged keres, Niall!

Csöndesen folytattam a sírdogálást.

- Ahogy mondtam, Marco kirúgott a bandából.. - miközben meséltem szorosabban fogtam a kezét. - Ide küldött Mullingarbe. Elvette a házam, megváltoztatta a kinézetem, és eltüntettek minden jelet a létezésemről. Úgy gondolták, nem vagyok elég jó a bandába. Hogy a fiúkkal énekeljek. Azt mondták valaki átveszi a helyem. El sem tudtam köszönni a srácoktól. Istenem.. Anya! Elvesztem.. Nem tudom mit tegyek, úgy érzem mindenki ellenem van.

- Fel kell adnod magad a rendőrségnek Niall! - mondta anya, miközben letörölte a könnyeim. - Nem engedhetem, hogy bántsanak. Te tökéletes vagy oda, ahol voltál. Simon Cowell úgy döntött, hogy összerak téged a srácokkal, és ez azért van, mert látott benned lehetőséget. Nem azért jöttél el idáig, hogy kirúgjanak. Nem a fekete hajról és az idióta szemüvegről van szó, amit kényszerít, hogy árnyékban maradj. Fel kell állnod és vissza kell vágnod! Mutasd meg nekik, hogy nem uralhatják az életed!

- Anya, nem érted. - szipogtam. - Ők tényleg uralják az életem! Ha feladom magamat, ők elkapnak. Készen állnak mindenre, szívtelen lények. Egyedül hagytak. Nem tudok semmit sem tenni. Csapdába estem a házam falai között,  nézve, ahogy mindenki engem keres, láthatatlanul. Túl gyenge vagyok, elszakadtam az igazi élettől. Meg kell tanulnom élni a saját társaságomban. A saját szenvedésemmel. Nem beszélhetek senkivel, mert felismernének. Nem is kellene veled sem beszélnem. Csak tudatni akartam veled, hogy jól vagyok. Gondolom, várnom kell egy pár évet, amíg az emberek elfelejtenek.

Anya sokáig bámult rám. Mély levegőket vett és gyorsan letörölte a kibuggyanni készülő, lázadó könnycseppjeit.

- Én értem. - válaszolta. - De megöl, hogy látom az én kis drágámat egy ilyen szituációban. Mindig azt gondoltam, hogy erős vagy, de most látom, hogy mennyire kétségbeesett is tudsz lenni. Nem tudlak így elengedni. Van valami, amit tehetek érted? Ide jöhetsz, és élhetsz itt, ha akarsz. Mindig itt leszek neked, ezt ne felejtsd el.

- Nem, anya. - utasítottam vissza az ajánlatát. - Nem élhetek veled, az embereknek gyanús lenne a dolog. Ott kell maradnom abban a házban, amit adtak nekem. Nem mondhatom el, hogy merre, mert nem szeretném, hogy megtalálj. Sajnálom, hogy ezt kell tennem, anya. Nem sokára megyek és nem szeretném, hogy keresni kezdj. Amit szeretnék az az, hogy soha ne felejts el anya. Mindig a szívemben leszel. Ha valaha is hiányzom, csak szorítsd a szívedre a kezed. Mindig gondolni fogok rád. Csak folytasd a látszatot, hogy hiányzom neked. Nem szeretném, hogy bárkinek is elmond, hogy eljöttem hozzád. Maradj itt és mondd mindenkinek, hogy eltűntem. Egy nap visszajövök, megígérem.

Bámult rám, az ajka remegett. Nem hiszem, hogy készen állt rá, hogy ezt hallja tőlem.

- De Nia..-
- Nem, anya. Bízz bennem, jól leszek.

Hazudtam. Tudtam, hogy nem leszek jól, de nem akartam, hogy még többet aggódjon.

Tovább akartam maradni vele, azt akartam, hogy vigasztalgasson. De tudtam, hogy nem tehetem. Valószínűleg csak pár perc, amíg egy másik rajongó bekopog az ajtaján.

Felálltam és ő is ezt tette. Az ajtóhoz sétáltam, majd felé fordultam. Csak nézett engem és próbálta visszatartani a zokogását.

- Ne mondd el apának se, és Gregnek se. Te vagy az egyetlen, aki tudod anya.

Kitárta a karjait, és megöleltem. Éreztem a gyors szívverését a mellkasomnál.

- Annyira örülök, hogy élsz Niall. - suttogta a fülembe.

Elengedtem őt, és megcsókoltam az arcát. Egy ideig még néztem őt, képtelen voltam elindulni.

De aztán végre lenyomtam a kilincset.

- Nagyon szeretlek, Niall.

Rám mosolygott, próbálta elfedni a fájdalmát.

- Én is szeretlek, anya.

Csókot dobtam neki, és kiléptem az ajtón, becsukva azt magam mögött.

Egyedül kell lejátszanom ezt a játékot.

7. fejezet - Értem sír

Ezt a részt teljes egészében Bius fordította, úgyhogy neki köszönjétek:)
xx

Niall szemszöge

Elhatároztam, hogy elmegyek sétálni, ahelyett, hogy a szobám négy fala között maradjak. Azt gondoltam, hogy ez egy jó ötlet, mert ha tovább maradok, akkor felrobbanok.

Annyira dühös voltam. Mindenki engem keresett, de nem találtak meg. Nem adhattam át magam a rendőrségnek. Minden, amit tenni tudtam, hogy nézem a rohanó embereket, akik a nevemet kiabálják és bujkálok az árnyékban.

A falnak dobtam a telefonomat, ami millió darabra tört. Látni a képeket rólam és a srácokról túl sok volt. Megragadtam a kabátomat, és elmentem, mielőtt bármi mást összetörtem volna.

Gyorsan sétáltam, próbáltam a fájdalmamat elengedni.

A levegőből kifogyva egy közeli kis parknál álltam meg. Leültem egy padra, és bámultam a tájat.

Éreztem az arcomon a szellőt, ami ellazított. A park üres, az ég szürke, körülöttem pedig minden nedves volt, mert éjszaka esett az eső, a levegő pedig még mindig friss.

A kezeimet a fejemen hagyom, és emlékszem, hogy a hajamat majdnem teljesen leborotválták. Beállítom a ronda szemüvegemet az orromon, és mélyen sóhajtok.

Megpróbálom a srácokat elkergetni a gondolataimból.

Hirtelen zokogás zökkent ki az elmélyült gondolkodásomból. Egy lány ül mellettem, a kezei az arcában vannak, és sír. Körülbelül tizenhat éves lehet.

- Jól vagy? - kérdeztem.

Valakinek olyan fájdalma van, mint nekem. Miért nem segítek? Végül is ugyanabban a hajóban evezünk.

- Mi?

A lány felemelte a fejét, és rám nézett.  Gyorsan letörölte a könnyeit.

- Jól vagy? - ismétlem kitartóan. - Sírsz. Mi a baj?
- Oh, téged valószínűleg nem érdekel - mondja szipogva.
- Nem. Érdekel. Mondd el, mi a baj.
- Nos, nem tudom, hogy hallottad-e, de Niall a One Direction-ből eltűnt.

A szívem összeszorult. Ez a lány sír... miattam?

- Igen, hallottam róla - suttogom.
- Nos, azért sírok, mert elmentem a gyerekkori házához. Tudom, lehet úgy hangzik, mintha egy stalker (rajongó, aki megszállottan a fiúk nyomában van) lennék, de tudnom kellett, hogy ott van-e, de nem volt ott. Beszéltem az anyukájával, és úgy aggódik, mint mindenki. Azt gondolom, hogy jobban aggódik, mint bárki más.

A torkom összeszorult. Anyám. Annyira aggódik! Nem tudja, hogy mi történt. Az egyik rajongóm elment, hogy lássa őt, de nem tudja, hol vagyok. Szegény anyám...

Éreztem, hogy a szemeim nedvesek, amikor a lány folytatta.

- Remélem, jól van - mondta, és megtörölte a szemeit. - Annyira hiányzik mindenkinek. Napok óta nem írt twitteren, és senki nem látta. Szó szerint eltűnt. A twitter összetört, mindenki sír miatta. Mindannyian összetörtünk. Minden, amit remélek, hogy életben van. A rajongóknak, és a fiúknak is nagyon hiányzik.

Remegtem. Ez annyira édes. Jobban éreztem magam attól, hogy tudtam, mindenki hiányol, de ismét nem tudtam tenni semmit. 

Ez a lány egyenesen előtted állt, Niall! Nem jött rá, az átalakításom miatt, hogy én vagyok. Szerettem volna a karjaiba ugrani, megvigasztalni őt, és megmondani neki, hogy Niall vagyok. Szerettem volna tudatni vele, hogy rendben vagyok, és élek...

Ismét csapdába ejtett a négy fal, amit a menedzsment épített körém. Ordítani szerettem volna. Gyorsan felkeltem. A kék szemeimmel néztem az övébe. Éreztem a gombócot a torkomban.

A lány egy pillanatig nem mozdult, majd megráncolta a szemöldökét.

- Emlékeztetsz valakire - mondta. - De nem emlékszem, hogy kire...

Kínosan a földre néztem. Szerettem volna ordítani, hogy "Niall vagyok, jól vagyok, ne sírj!"

Mélyen sóhajtottam, és próbáltam elkergetni a szomorúságot, ami átveszi a hatalmat a testem felett.

- Biztos vagyok benne, hogy jól van - mondtam a lánynak, miközben a szemeibe néztem. - Ne aggódj miatta. - Legyen szép napod - suttogom halkan, mielőtt elsétálok a rajongótól,  aki még mindig gondolkozik, hogy kire emlékeztettem.

Maura szemszöge

A nappaliban, a kanapén ültem. Az egész ház csendes, nem volt egyetlen zaj sem. Egyre erősebben nyomtam a kanapé karját.

Csendben sírtam, amíg a régi családi fényképeket néztem. Mindegyikünk rajta van. Niall és Greg egymás mellé álltak,  és közben békésen mosolyogtak. Bobby és én mögöttük voltam, és a kezem Niall vállán pihent.

Nagyon bántott engem, hogy bámulom őket, de nem tudok magamon segíteni. Gyengén szipogtam.

Tegnap reggel néztem a TV-t, és láttam a hírt. Ez a szörnyű hír széttépte az anyai szívemet, és elérte, hogy ordítani akarjak.

Niall eltűnt. Abban a pillanatban minden tiszta lett a fejemben. Azért nem hívott engem mostanában, pedig általában minden nap telefonált. Felvettem a telefont, és nem hallottam hangját.

Hívtam a házát, pedig tudtam, hogy semmi értelme. Hívtam Bobby-t, Greg-et, és még néhány barátját is. Talán közülük van valakivel, és megpróbál kiszakadni a hírességek világából?

Szomorúan jöttem rá, hogy nem. A Horan család elveszítette az egyik tagját.

Egy nagy rést érzek a szívem közepén. Bárhol lehet! Ő az egyik a legnépszerűbb fiúbanda öt tagja közül ezen a bolygón, nem kellene ennyire nehéznek lennie megtalálni őt!

De még mindig nem látok kapcsolatot a rejtvény darabjai között.

Felhívtam a fiúkat, és azt mondták nekem, hogy minden lehetséges helyen keresték őt, de nem volt sehol. Azt mondták, hogy a háza is üres.

A szívem összeesett. Ha Niall elköltözött volna, elmondta volna nekem, végül is az anyja vagyok!

Valami nincs rendben és ez lerombol belül. Erre gondolok minden nap, tudva, hogy a fiam bárhol lehet, élve, vagy halva.

Ha tudna küldeni nekem egy jelet, hogy tudjam, hogy még mindig él...

A rajongói közül tegnap eljött hozzám, tudni akarta, hogy itt volt-e. Könnyekben törtem ki. Egy kicsit felvidított, és azt mondta nekem, hogy megfogják találni, és minden rajongó mellettem áll. Egy kicsit megmosolyogtatott, de nem felejtettem el a fájdalmat egyáltalán.

A szemeimet dörzsöltem, és mélyeket lélegeztem, hogy elkergessem az aggodalmakat egy pillanatra.

Felkeltem, és a konyhába mentem. Készítettem magamnak egy csésze teát, hogy megnyugtassam magam.

Ahogy öntöttem a csészébe, az ajtón kopogást hallottam. A lábaimat húztam az ajtó felé, készen arra, hogy Niall egy másik rajongójának is elmondjam, hogy nincs velem, és hogy halljam a szívemet ismét összetörni.

Lassan fordítottam a kilincset, és kinyitottam az ajtót.

Furcsa, hogy nem egy tizenéves lány állt előttem. Helyette egy fickó állt fekete, borotvált hajjal, furcsa szemüveggel, sötét ruhákban. A földet bámulta.

- Igen? - kérdeztem.

A lábain tartotta a tekintetét egy pillanatra, képtelen volt válaszolni. Láttam az alsó ajkát remegni. Felemelte a fejét, kinyitotta a száját, és végül láttam a nedves, kék szemeit ahogy az enyémbe néztek.

- Anyu..?

6. fejezet - Csapdában

Haaaai babies!
Meghoztam a következő részt, amiben Bius (akinek köszönhetem ezt a csodás designet és fejlécet) is nagy-nagy segítségemre volt:) És remélhetőleg még lesz is egy párszor.
Remélem tetszeni fog a munkánk! A kommentekkel ne spóroljatok.:*
xx

Bius blogja: Hazug Játszma  - ha egy izgalmas blogot szeretnél!
Photofiltre Studio X - ha megszeretnéd tanulni a fejléc készítés alapjait!

Harry szemszöge

- Mit csinálsz? - kiabált rám Marco. - Vissza a színpadra!

- Marco, fel kell hívnunk a rendőrséget! Most!

Félig leguggoltam a földön, nem voltam képes kezelni a hisztérikus zokogásom. Zayn és Liam mögém futottak, a szemük nedves volt a könnyeiktől.

- Nem hívunk fel senkit! - kiabálta Marco újra. - Volt egy alkunk! Irány vissza a színpadra énekelni!

Hallottam Louis hangját visszhangozni az üres arénában, majd hallottam a mikrofonját leesni és visszatért közénk.

- Marco, Niall eltűnt! - kiáltotta vissza Zayn. - Nem tudunk kiállni a színpadra nélküle! Eltudnák felejteni a hírnevünket egy percre és gondolkodni, hogy mi történt? Niallt elrabolták és valószínűleg bántották is! Hívnunk kell a rendőrséget!

Erősebben zokogtam. Nem tudtam elhinni, hogy a management ennyire szívtelen a gondolatra, hogy Niall eltűnt.

Ő annyira jó ember, a gondolat, hogy akárhol lehet, egyedül, a vad világban széttép. Nem érdemli meg ezt! Meg kell találnunk!

A kezeimmel megtámaszkodtam a padlón, mert hányingerem lett a heves sírástól. Louis leguggolt mellém és a hátamat simogatta.

- Gyerünk vissza a színpadra! - Marco csak ezt hajtogatta. Nagyon dühösnek nézett ki, az arca fokozatosan vörösödött.

- A fanok nyugtalanok. - válaszolta Louis, továbbra is a hátamat simogatva. - Ugyanannyira aggódnak Niall miatt, mint mi. Nem mehetünk vissza, ha nem találjuk meg.

Marco agresszívan a hajába túrt, majd Richardra, Harryre és Willre nézett, - a management többi tagjára - majd vissza ránk.

- Rendben. Hívjátok a rendőrséget, de ha nem találják meg 4 napon belül, visszamentek a színpadra és elfelejtjük Niallt, jó?

- 4 nap?! - dühödött fel Liam, letörölve a könnyeit. - Nem fogják megtalálni 4 nap alatt! Őrült vagy!

- 5 nap.

- Adj 7 napot, és ez egy alku. - szólaltam meg, visszatartva a sírásom, és Marcora néztem.

Egy hosszú pillanatra fogva tartotta a tekintetem, amely úgy tűnt egy örökkévalósággá nyúlik. Végre elnézett és suttogva azt mondta:

- Rendben, a 7 nap most kezdődik.

Azután Richard, Harry és Will elhagyták az arénát, mi négyen ott maradtunk.
Louis megragadta a karomat, és talpra állított. Letörölte a könnyeimet, szégyellősen mosolygott, a könnyek legördültek az arcán.
Liam elővette a telefonját, és tárcsázta a 999-t.
- Vészhelyzet van! - kiálltott fel idegesen Liam. - Niall a One Direction-ből eltűnt! Gyorsan meg kell találnunk őt!

Niall szemszöge

Reggel ülök a kanapén, és nézem a tv-t. Egyáltalán nem aludtam.
Tudom, hogy tegnap volt a koncert, és nem tudtam mit tenni, egész éjjel sírtam.
Próbáltam ember maradni, de nem ment.
A kibírhatatlan fájdalom egyre nő a szívemben, és muszáj minden nap ki szabadulnia. Nem tudom magamban tartani.

Kapcsolgatok a csatornák között, és valamin megakad a szemem. A reggeli híreken. Az állam leesik a földre, mikor rájövök, hogy a tegnap esti koncertről beszélnek.

A hangerőt felhangosítom, és figyelmesen hallgatom.

A One Direction fiúbanda tönkrement. Valóban, tegnap a London-i koncertjük közben befejezték az éneklést, és a fellépés közben sírva rohantak ki. Az együttes egyik tagja, Louis Tomlinson azt állítja, hogy Niall Horan eltűnt.

A háza látszólag üres, és nem tudnak kapcsolatba lépni vele.

A rendőrség keresi őt. Táblákat helyeztek el mindenhol, és már a közösségi oldalak is ezzel vannak tele. Van néhány üzenetünk a rajongóktól, ahogyan látják, hogy a kedvenc bandájukat kettészakították.

- Niall, ha látod ezt, gyere vissza! - mondja egy lány, miközben sír. - Nagyon szeretünk, a One Direction nélküled semmi!

- Nem hiszem el, hogy Niall eltűnt - mondja egy másik lány, bedagadt, piros szemekkel nézve a kamerába. - Remélem, hogy megtaláljuk őt, és jól van. Nem tudja, hogy mennyire szeretjük, és mennyire törődünk vele.

Mindenki keresi őt. Ez egy teljes káosz. Sosem láttunk még ehhez hasonlót, hogy egy bandatag eltűnik. Ez egy komoly dolog.

Ezután egy másik hírről kezdenek beszélni.

A szívem hatalmasra nőtt a mellkasomban. A fiúk felhívták a rendőrséget, hogy megtaláljanak. Nagyon meghatódtam. Hiányzom nekik. Nem vagyok egyedül!

De a boldogságom olyan gyorsan elhagy, ahogyan jött.

A menedzsment a kezdetek óta tervezte ezt. Kitöröltek minden jelét a létezésemnek. Nem fognak megtalálni. Soha!

És ha átadom magam a rendőrségnek, tudni fogják azt. Nem akarom, hogy tudják, hogy átadom magam. Készen állnak mindenre.

Még egyszer csapdába ejtenek. Engem keresnek a tömegben, de a nap végén, nem fogják megtalálni, amit hosszú ideje keresnek. Mert nem fogják látni.

Nem vagyok többé Niall Horan a One Direction-ből. Niall James Horan vagyok, egy átlagos, unalmas srác Mullingar-ból.

5. fejezet - Zsúfolt fájdalom

Marco szemszöge

Türelmetlenül várok a backstage-ben a fiúk koncertjén. Az órámra pillantgatok, mert késnek. Az egész délutánt odaadtam, hogy keressék meg Niallt. Jól elrejtettük őt, kitöröltünk minden bizonyítékot, szóval nem fogják megtalálni.

Önelégülten mosolygok magamban, amikor a srácok cégre megérkeznek szomorú ábrázattal az arcukon.

- Végre, hogy itt vagytok! - mondom, az öltöző szoba felé lökve őket. - Gyerünk, öltözzetek, és legyetek készen a színpadra álláshoz.

Louis hirtelen megáll, és megfordul.

- Marco, nem tudunk ki állni a színpadra! - kiabálja, nyilvánvalóan nem tudja leplezni az indulatait. - Niall eltűnt! Elmentünk a házához és üres volt, semmi nem maradt! Írtunk neki és hívogattunk egymillió alkalommal, de nem válaszol! Figyelj, valami rossz történhetett vele! Meg kell találnunk!

Louis sokáig bámul a szemembe. - Niall jobban teszi, ha továbbra is figyelmen kívül hagyja a hívásokat! - Gondolom miközben, fogva tartom a pillantását.

- Ti négyen elmentek felöltözni, feltetetitek a sminketeket, kimentek a színpadra és énekeltek! - válaszolom, magamra erőltetve a higgadtságot.

- Marco, úgy látszik nem érted. - feleli Zayn, Louis mellé állva. - Nem tudunk kiállni a színpadra és énekelni Niall nélkül! Eltűnt és meg kell találnunk most!

- Volt egy alkunk fiúk.. - szorítom össze a fogaimat. - Megkaptátok az egész délutánt arra, hogy visszahozzátok Niallt, de ha nem találjátok akkor kimentek a színpadra és nélküle énekeltek.

Körülnézek.

- Nos, én úgy látom, hogy ő nincs itt, ami azt jelenti, hogy mentek a színpadra!

Louis továbbra is agresszívan néz rám.

- Jól van. - mondja.

Louis szemszöge

Elnéztem mindkét oldalamra. Nem mondhatom, hogy a fiúk teljes szívükkel énekeltek. A tömeg sikolya visszhangzott a fülemben, ahogy mi, Harry, Liam, Zayn és én, énekeltük a Little Things-t.

Rejtve voltunk a sötétben, csak gyenge reflektorok világítottak meg minket. Érzelmek nélkül énekeltünk. Furcsán hatott Niall nélkül énekelni. A hangja kivételes, így feltűnő, ha nem énekel velünk.

Folytattam az éneklést, miközben a tömeget pásztáztam, hogy valakinek feltűnt-e, hogy valami más.

Hirtelen mind megálltunk az éneklésben. A reflektorok erősebbek lettek, a zene ment tovább. Ez Niall része.

Nem tudtam mit csináljak. Csak összeakartam rogyni és sírni. Hol van a mi szegény Niallünk?

Mindannyian egymásra néztünk. Nem voltunk erre készen.

A tömeg lassan elcsendesedett. Végre teljesen csendben maradtak. Sem sikítás, sem egy elsuttogott szó nem hallatszott. Csak a néma csend.

Hirtelen egy lány sikított.

- HOL VAN NIALL?

Az egész tömeg kántálni kezdte a nevét. "Niall, Niall, Niall.."

A szemem sarkából a fiúkat néztem, túlságosan elérzékenyültek ahhoz, hogy bármit is tegyenek.

Aztán egyszer csak Harry elejtette a mikrofonját. Hosszú ideig a tömeget nézte, mindenki újra elhallgatott. Sírásban tört ki, majd lefutott a színpadról. Nem tudtam mozdulni. A lábaim a földhöz ragadtak. A szemeim könnyel teltek meg, ahogy láttam, Liam és Zayn is követi Harryt.

A tömeg nem értette mi történik, mindannyian ott álltak előttem, várva, hogy valami történjen.

Kinyitottam a számat, és megszólaltam. A hangom remegett.

- Niall eltűnt.. - A hangom megakadt és a könnyek figyelmeztetés nélkül kezdtek el hullani. - Sajnálom, hogy pazaroltuk az estéteket..

Ledobtam a mikrofonom és kifutottam a színpadról, a könnyek vízesésként hullottak.

A szavaim után pár perc néma csend követte. Aztán hallottam, hogy megint zúgolódnak. Néhányan sikítoztak a félelemtől, és hallottam őket sírni is. Nagy felhajtás kerekedett. Aztán egymillió futólépést hallottam.. Gondolom kirohantak az arénából.

4. fejezet - Tagadás

Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszú idő után jött csak új rész, és azt is tudom, hogy dupla részt ígértem, tényleg bocsánat.
Remélem tetszeni fog!
Várom a megjegyzéseket. Nessie xx


Zene: Christina Li - Disappear

Niall szemszöge

Az ágyamon feküdtem, és a mennyezetet bámultam. Visszaemlékezve a szép időkre a srácokkal. Amikor a boot camp-be egybe raktak minket 2010-ben, az X-faktor előadásokra. Emlékeztem a könnyekre, amikor kiestünk és az örömre, amikor énekeltünk. Az izgatottságra az első dalunk, az első videóklippünk, az első CD-nk és az első turnénk miatt. Egy mosoly futott át az arcomon, amikor eszembe jutott az első Brit Awards-unk, majd a könnyeim lehullottak az arcomon, amikor rájöttem.. Mindennek vége.

Miért teszem ezt magammal? Nem tudok leállni a gondolkodással. Egy álomban éltem, de... mindent elvesztettem. Meg kellett volna maradnom az első állításomnál; ez nem történik meg az emberekkel -Mullingarből.

Amikor könyörögtem az elmémnek, hogy fejezze be a kínzásomat, valami rezegni kezdett az asztalon az ágyam mellett; a mobilom.

Lassan megfogtam, és megnéztem az üzenetet, amit kaptam.

A szívem kihagyott egy ütemet. Harry volt. "Hol vagy, Nialler? Nagyon aggódunk! Gyere vissza most."

A gondolataim egymással harcoltak a fejemben. A szívem annyira válaszolni akart.. "Mullingarben, Harry. Jól vagyok! Gyere, és vigyél el! Kérlek segíts, Harry."

De az öntudatom tudta, hogy ez rossz. Ha beszélek Harryvel, Marco és az egész menedzsment, tanulni fog belőle és elkapnak engem. Félek.

Engem úgy neveltek, hogy mindig a szívemre hallgassak, de úgy érzem ez alkalommal ez a szabály nem érvényes.

Töröltem Harry üzenetét, és szomorúan tettem vissza a telefonomat az asztalra. Visszaestem a párnára, és a tüdőmet kiengedve beleüvöltöttem.

Zayn szemszöge

A srácokkal elmentünk Niall házához. Lassan sétáltam a bejárati ajtóhoz és kopogtam, de semmi.

- Niall? Én vagyok, Zayn! Engedj be minket!

Még mindig semmi. A srácok felé fordultam, akik a homlokukat ráncolták.

Megfogtam a kilincset és finoman elfordítottam. Furcsa, az ajtó nem volt bezárva. Beléptem a srácok pedig követtek.

- Niall? - suttogtam.

Leesett az állam, ahogy besétáltunk a nappaliba. Az összes berendezés eltűnt. A ház üres volt. A szívem gyorsabban kezdett verni, amikor elkezdtem rohanni a házban, a fiúk ugyan ezt tették.

Akárhova mentem, az összes szoba, az összes sarok üres volt. Se bútorok, se ruhák, se papírok.

- NIALL?!

Az aggodalomtól már nem kaptam levegőt. A srácokat Niall szobájában találtam, mind annyira aggódtak, amennyire én.

- De mi a fene történt itt? - kiáltott fel Louis, megpróbálva elrejteni remegő hangját.
- Nem maradt itt semmi! Hova mehetett tegnap este anélkül, hogy elvitte volna a kocsinkat?
- Nem tudom, de ez nem tetszik. - válaszoltam, visszatartva a könnyeimet. - Mondta valamelyikőtöknek, hogy elmegy? Hívna kellett, hogy elmondja merre van vagy valami. Nem tűnhetett így el, itt hagyva a házát üresen bármiféle nyom nélkül.
- Ez annyira furcsa; tudja, hogy koncertünk van ma este. - mondta Harry aggódva. - Az ajtó nem volt bezárva, lehetséges, hogy néhány tolvaj ellopta a cuccait? Marco azt mondta vissza kel jönnie! Hol van?
- Fel kell hívnunk most! A határidőnk nem sokára lejár. - magyarázott Liam. - Össze vagyok zavarodva, talán valami rossz történt vele! Talán elrabolták vagy hasonló. Valószínűleg tegnap este követték hazafelé. Istenem, meg kell találnunk!

Előkaptam a mobilomat és nehezen tárcsáztam Niall számát. A kezem remegett, a telefont a fülemhez tettem és vártam a válaszra.

Niall szemszöge

Az idő múlt, de nekem nem igazán tűnt fel. 5 óra körül lehetett, és én éppen sütöttem valami könnyűt. Gyenge voltam; mindenfélét csináltam, csakhogy ne gondoljak a fiúkra. Kitörölni Harry üzenetét olyan volt, mint megölni egy kiskutyát. Újra sírásra késztetett.

Ahogyan próbáltam ezt a dolgot távol tartani az agyamtól, csöngetést hallottam.

A szobámba rohantam, boldogan, tudva, hogy valaki talán akar velem beszélni, és tudni, hogy nem vagyok egyedül.

Megfogtam a telefonomat, a torkom összeszűkült. Kiszáradt a szám és a gyenge térdeimre estem.

Ne újra! Nem. Zayn hívott. Nem tudtam elutasítani a hívását. Ez egy igazi kínzás. Beszélni akartam vele! Hallani akartam a hangját, ahogy felvidít, hallani akartam, ahogy azt mondja jön értem és elvisz innen, hogy minden rendben lesz, hogy ez csak egy rémálom, és hogy még mindig a bandában vagyok.

De nem tehettem.

Térdeltem, a csengőhangom pedig visszhangot vert a szobámba. Majd hirtelen elhallgatott.

Reménytelen könnyek törtek utat a szememből.

Összegömbölyödtem, amikor meghallottam Zayn mennyire aggódik, remegő és sírástól teli hanggal hagyott egy üzenetet a hangpostámban.

- Nialler, akárhol vagy, hívj vissza. A házad üres és nagyon aggódunk miattad! Kérlek mond, hogy élsz és jól vagy! Nagyon szeretünk..